Az izületi betegség gyógydiéta nagy kihívás volt nekem.
Rendkívül válogatós voltam és vagyok most is. Ettől függetlenül próbáltam változatosan összeállítani az étrendemet és a lehető legtöbb új, szokatlan élelmiszert fogyasztani.
Nehéz volt leszokni a kávéról, a teáról, a csokiról, az üdítőkről, de megálltam. Sőt, elég sok mindent ma is betartok.
2 hónapig szigorú étrend szerint éltem.
Aztán negyedévente megismételtem a 7 napos diétát.
Közben természetesen a körzeti orvosom javaslatait, kezelését is betartottam.
Az aktuális gyógyszereket szedtem az előírása szerint, illetve vitaminokat és étrend kiegészítőket. Aztán egyre kevesebb fájdalomcsillapító kellett és fél év után már nem volt rá szükségem.
Két év után részben „lazítottam” és részben visszatértem a hétköznapi táplálkozáshoz.
Sok év telt el azóta, de rendszeresen tartom a heti 1 napos böjtöt. Emlékeztetőül pedig évente egyszer a 7 napos diétás étrendet.
Megtartottam a főzési szokásokat, s a lehető legtöbb „reform” ételt fogyasztok továbbra is.
S szem előtt tartom azóta is, hogy önmérgezést ne kövessek el.
Mivel az évek teltével nem leszünk fiatalabbak, és az egyik betegségből meggyógyulunk, vagy valamilyen szinten javulás következik be, akkor mindig van valami más.
Éppen ezért rendszeresen fogyasztok természetes alapanyagokból álló étrend kiegészítőket, vitaminokat, amivel a szervezetem erősítem.
Itt tudod letölteni a 7 napos diétát.
Forrás: Campbell, G.W.-Stone, R.B.: Egy orvos kipróbált, új házi gyógymódja az izületi gyulladásra c. könyv