Számos archeológiai lelet bizonyítja, hogy az oszteoartrózis minden korábbi civilizációban is gyakori betegség volt.

Beszéltünk már róla, hogy már az ókori Kínában is kollagénnel gyógyították ezt a betegséget.


Napjainkban újra egyre szélesebb körben terjed el a kollagén fontosságának felismerése.
Sokan elmondják, hogy a  személyes tapasztalatuk felülmúlta minden várakozásukat a kollagén hatását illetően.

Néhány hetes kollagén-fogyasztás elegendő ahhoz, hogy megszűnjenek a ropogások az ízületekben és a mozgás ugyan olyan könnyeddé váljon, mint a betegség tüneteinek megjelenése előtt volt.


Elmúlik a derékfájás és folyamatosan javulnak a térd-, váll-, csípő- és egyéb ízületeknek a fájdalmai.
Számtalan köszönő levél, telefonhívás jön a fogyasztóktól,  pozitív visszajelzések, de leginkább személyes tapasztalataim késztetnek arra, hogy rendszeresen írjak kollagén csodás hatásáról.

Mai ismereteink szerint az oszteoartrózis kialakulásába, azaz a porcok pusztulásának hátterében két alapvető folyamat áll. Egyrészről a porcszövet alapállományának szerkezeti változása, amelynek oka a porcsejtek anyagcseréjének lelassulása.

A porcpusztulás kezdeti szakaszában nő a porcok víztartalma, ebben fontos szerepe van a kollagén szerkezet meglazulásának és meggyengülésének.

A regeneráció során termelődő kollagén azonban már más szerkezetű, amely lényegesen kisebb mennyiségben képes vizet megkötni, ezért kevésbé rugalmas, mint az eredeti kollagén volt.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan ugyanakkor megnő a porcállományban található kollagén-bontó enzimek mennyisége.

Ezenfelül a kor előrehaladtával a porc alatti csontszövet igénybevétele megnő, megvastagodnak a csontgerendák, és a csontszövet rugalmassága is csökken, ami áttételesen a csont fölött található ízületi porc fokozott mechanikai igénybevételével – így fokozott sérülésveszéllyel – jár.

A már meglassult anyagcseréjű porcsejtek aztán már nem képesek ezeket a sérüléseket kijavítani, így végül újabb és újabb kis sérülések keletkeznek, és az ízületeket borító, védő porcfelszín területe jelentősen lecsökken.
Szakmai forrás: drtihanyi.hu

Ne felejtsd el, a kollagén beépüléséhez szükség van a C-vitamin pótlására is.

A kollagén egészségre gyakorolt pozitív hatásai:

  • segít fenntartani a csontok, ízületek és izmok egészséges szerkezetét
  • rugalmasságot kölcsönöz az ínszalagoknak és a porcoknak, valamint megvédi őket a degenerációtól
  • természetes módon „olajozza” az ízületeket és a porcokat, ezáltal pedig mérsékeli az ízületi fájdalmakat
  • támogatja az erek egészségét és az optimális csontsűrűséget
  • javítja az anyagcserét, az izomtömeget és az energiatermelést erőteljes antioxidáns hatás jellemzi, ezért megvédi a sejteket az oxidatív stressztől
  • megerősíti a fogakat és az ínyt

A kollagén pozitív hatásai a szépségre:

  • javítja a bőr és a haj egészségét
  • támogatja a haj és a köröm szerkezetet, elősegíti a növekedésüket
  • ragyogóvá varázsolja és vitalitással tölti fel, valamint egészséges megjelenést kölcsönöz a hajnak
  • megőrzi a bőr rugalmasságát, és csökkenti a ráncok megjelenését
  • feszessé varázsolja, és segít leküzdeni a bőröregedés látható jeleit


 

Katalógus online ( az árakból számolj le 20 %-t)

Keress bátran, ha kérdésed lenne.

Ha szeretnél többet tudni a termékekről, a kedvezményes vásárlásról, írj nekem bizalommal >>>> ITT